Velencében az első utunk a Tronchetto parkoló sziget volt. Mielőtt elértük volna a parkolóházat megdöbbenve tapasztaltuk a hatalmas tengeri hajókat amik, mint megannyi sziget tornyosultak Velence fölé.

A parkolóház maga is egy más világ volt. Gyakorlatilag keringtünk egy sort mire megálltunk, és jó magyarként felemás érzéssel hagytuk ott a kocsit. Vajon meglesz-e amikor haza mennénk? Megnyugtató volt látni, hogy a parkolóőrök biciklin folyamatosan keringtek a kocsik között, szigorúan felügyelve a kocsikat, ráadásul angolul is jól beszéltek, nálunk biztosan jobban, de azért sikeresen útbaigazítottak minket a vaporettók felé. 

Leértünk a parkolóház földszintjére, és a párom beállt az információhoz, mert azért csak furi volt 3 napig egy parkolóban hagyni a kocsit, és mert a parkolóház honlapján az szerepelt, hogy ha egyben fizeted ki a parkolást, esetleg előre, akkor 10% kedvezményt kapsz. Napi 21 euro esetében azért ez nem elhanyagolható. Na azzal, hogy a párom előre ki akarta fizetni, illetve hogy érdeklődött a 10% kedvezmény miatt, gyakorlatilag lebénítottuk az adminisztrációt. Kb. 20 perc vergődés után kiderült, hogy segéd fogalmuk sincs a kedvezményről, de kedvesen biztosítottak róla minket, hogy majd utólag, a fizetéskor figyelembe veszik. Mese-mese-meskete! Ebből aztán természetesen semmit sem láttunk. Amikor innen szabadultunk, akkor következett az újabb 20 perc kínlódás egy másik ablaknál, ahol a vaporetto napijegyeket vettük meg. Én mondjuk összesen annyit tettem a dologért, hogy jót álltam a bőröndök mellett, de a párom hősies küzdelem árán szerzett kettő darab 72 órás jegyet, meg egy nem túl pontos térképet.Na innen már tuti befutónak éreztük magunkat, de csak kifutók lettünk, ahogy rohanni kezdtünk a vaporettok felé, mögöttünk lobogott a görgős bőrönd. Persze ez a vaporetto dolog jó pofa, csak amikor életedben először jársz itt, akkor kicsit nehezen tudod értelmezni azt hogy melyik betű, melyik színhez, és melyik számhoz tartozik. Természetesen rögtön elénk vetődött egy vízitaxis, aki megkérdezte, hogy a Piazza San Marco felé megyünk-e? Kinyögtük, hogy yes, ő rohant kedvesen mellettünk tovább és mondta, hogy elvisz. Mi mondtuk, hogy no. És most figyelj, a világ legtermészetesebb módján megkérdezte, hogy a vaporettókhoz rohanunk? Lihegtük, hogy yes, és erre szépen megállt és elmagyarázta, hogy melyikkel kell mennünk, és hol szálljunk fel. Döbbenet! Nem ő volt az egyetlen, aki ilyen segítőkész volt a velencei kiruccanásunk alatt, de a mi agyongyötört magyar agyunknak döbbenetesen jól esett ez. Vaporettóra fel, majd le. Dög meleg, minden levegővételért megküzdünk a Piazza San Marcon. Turista hegyek állnak sorba a Bazilikához, cserébe mindenhol földön elnyúlt, pihenő turistákat is kerülgetni kell. Galambok és szemét teszi otthonossá az összképet. Párom zseniálisan navigál , csak hát percek alatt tiszta víz lesz a ruhánk a fullasztó hőségtől. Emberáradattal küzdve, lépésről-lépésre haladunk, és amikor már azt hiszem az utolsókat rúgom, megérkeztünk a szállodához.