Jelentem nem tűntem el, csak hát olyan születésnapi meglepetést kaptam, hogy elállt a szavam, hogy az írásról már ne is beszéljek! 

Előre kell bocsátanom, hogy nagyon rendes párom van, valamint a meglepetés tökéletes kivitelezésében nagyon jó segítőtársai voltak, jelenesetben kolléganőm és a főnököm. 

Minden a hátam mögött szerveződött, nem is sejtettem semmit. Szombat hajnalban a párom keltett, hogy csomagolni kell négy napra. Kicsit nehezen fókuszáltam a feladatra, aztán belém hasított, hogy hát én nem vettem ki szabadságot, meg nem is engednének most el..... erre azt a választ kaptam, hogy ő már kikért a munkahelyemről, és bizony a főnököm el is engedett. Röpke két órával később el is készültem mindennel, bár azt nem tudtam hova megyünk. Reggel fél hétkor indultunk. Szépen gurultunk az M7-en ,gondoltam akkor Horvátország lesz belőle, és nem, mert Szlovénia felé vettük az irányt. Szlovénia is szép ország, és voltam olyan szerencsés, hogy már többször is jártam ott, de azért felmerült bennem, hogy hátha nem ez lesz a végállomás....... és lőn Trieszt felé kanyarodtunk. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét,hogy ha valaki szombaton vág neki errefelé az útnak, akkor bizony kellemes kis tömegre számítson. Minél közelebb jutunk az olasz határhoz, annál nagyobb a  tömeg a benzinkutakon, és tömött sorok vannak a WC-nél is, azonban még mindig itt érdemes tankolni, mert olasz honban aztán ez igen drága mulatság lesz. Párom volt olyan bátor, hogy kiment az egyik pihenőben a WC-re, mert ott be lehetett férni, de rögtön utána szólt nekem, hogy én ezt meg ne próbáljam, mert gázos a hely. És szó szerint az volt, meg állva kellett volna okozni valamit, ami neki egyszerű, de nekem gondom lenne vele. Így magamban tartottam a lényeget, és máris átértünk Olaszországba, ahol viszont méregdrága a benzin, de remek WC-k vannak. Minekutána rendeztük sorainkat, meg ettünk-ittunk is, megkérdeztem, hogy Triesztbe megyünk? Sejtelmes NEM volt a válasz, aztán az első Velence felírat után már tudtam hol lesz a végállomás.