Jártatok már úgy, hogy egyik pillanatról a másikra semmi nem jön össze? Vagy sorozatosan balul üt ki minden, amibe belefogtok? Ilyenkor úgy érzem, mintha egy nagy, láthatatlan céltáblát akasztottak volna rám az Égiek, és mindenki kénye-kedvére lövöldözik felém. 

Bő tíz év után végre újra tudok görögdinnyét enni, anélkül hogy tájoló futást kellene abszolválnom a WC irányába. Tegnap bolyongtunk a Tesóban, és gondoltam veszünk dinnyét. Na kérem 75 Ft/kg áron volt reklámozva, mint kiváló minőségű magyar dinnye. Töredelmesen bevallom nem nagyon értek én a dinnye kongatáshoz, ezért mindig fél dinnyét szoktam venni, mert ott legalább optikailag látom, hogy mit rejt a héj. Tapasztalatom szerint mostanában kiment a divatból dinnyét felezni, maximum a piacon találkoztam eme cselekedettel, de ott egy fél dinnye is öt kiló, és hát egymagam ennyit maximum négy nap alatt tudok betermelni. Na szóval Tesóban kongattam egy kisebb dinnyét, de hát nem kongott. Így kongattunk egy másikat.

Ennek már jobb hangja volt, de mihez képest? Okulásul másnak, nos így nézett ki belülről a dinnyénk.                                                                                       

Szánalmasan éreztem magam otthon, amikor felvágtuk. Egyrészt mert ennyire hülye vagyok, hogy még dinnyét sem tudok választani, másrészt meg dühített hogy ennyire éretlen dinnyét hogy lehet jó szívvel eladni. Ha a fénykép nem lenne elég beszédes, kérem szépen ez egy halvány rózsaszínben pompázó körülbelül három kilós valami, aminek megkóstolása után kijelenhetem, hogy se íze, se bűze.

Nyilván van valami a levegőben, amitől a tér is elgörbül körülöttem mostanság, mert folytathatnám a sort a további szerencsés esetekkel, mint hogy ma a szörpös kupak gyártási hibás volt, ezért gyakorlatilag leszedhetetlen az üvegről, így nem jutok hozzá a nedűhöz, vagy a reggeli kakaóm, ami ma kirobbanó formában hagyta nyomát a mikrohullámú sütőben, pedig pont ugyanúgy csináltam, mint máskor. Vagy hogy két napja minden kiesik a kezemből, mint étel, kés, bármi. Tegnap sikeresen belenyúltam a forró vízbe, miközben a tésztát akartam megkostólni, pedig vigyáztam, csak azt nem vettem észre a nagy vigyázásban, hogy ahogy benyúltam a villával a vízbe, hát belelógattam az egyik ujjamat is kísérőnek.

De péntek este óta bicegek is, mert amikor levettem a magas sarkú cipőmet, akkor megfeszített lábbal nyomtam le a földre a sarkamat, és úgy maradtam. Bice-bóca, remélem hamarost jobb lesz.

Néha úgy érzem magam, mintha élő megtestesülése lennék a Pierre Richard által megformált karakternek a Balfácán című filmből. Ha engem kértek volna meg, hogy harminc szék közül üljek le egyre, én is biztos a kifűrészelt lábúra vetettem volna le magam.

Nem ragoznám a 48 óra alatt elkövetett bénaságaimat tovább, mert száz szónak is egy a vége, nem vagyok a legjobb formában.

Kéretik az Égieket, hogy tessen leakasztani rólam a céltáblát! Előre is hálás köszönetem érte. Ámen.