Miért is? Na ez egy jó kérdés. Az ember ösztönösen úgy gondolja, hogy amit átélt, vagy tapasztalt, vagy tud, az legalább néha támaszt, vagy segítséget nyújthat másoknak. Persze egy idő után rájön, hogy mindenkinek magának kell megélnie azokat a helyzeteket, problémákat, amit az élet eléje sodor, és néha mások segítő szándéka inkább teher, mint segítség. De azért a késztetést, hogy hát ha mégis segíteni tud, nehéz elnyomni. Szóval úgy döntöttem ha érdekel valakit, ha nem, mégis belevágok, és ennek a legegyszerűbb módjának a blogolás tűnik. Aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, az is lehet hogy az egésszel csak magamnak fogok segíteni, de az is több a semminél. Igaz?